Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy kiállítás megnyitójához... (részlet) 

"...A művészek az átlagembernél magasabb hőfokon égnek. Megtapasztalhattuk: gyakran hamarabb is porladnak el. Égési sérülésekkel teli, soha el nem fásult, vízbő testüket hamuvá perzseli a fáklyaként világító, folyton lobogó láng.

Ezredéveken át, tűz köré guggoló lényként milliószor láthattuk: a tűzmelengette levegő fölfelé, az égiek felé száll, alig engedelmeskedve az éppen aktuális széliránynak. Nincs szél, mely uralkodhatna az üszkös fán, fújhat és kavarhat bármerről is, erősíti a zsarátnokot.

...Aztán egyszer csak végigsétál az ember a Király utcán, belép a képcsarnok csillogó üvegajtaján, lelépked az ékszerdobozba vezető csigalépcsőn, és hirtelenjében egy színes üvegablakokkal díszített szentélyben találja magát.

Mintha aranypor lepte volna el a falra aggatott vásznakat. Körötte lángoló vörösek, szemkápráztatóan világító sárgák, szívet dobogtató fájdalmas kékek, és mohasimaságú zöldek parázslanak. Édeni idill, paradicsomi pompa, Aranykor... Gyümölcsérlelő napsugarak, világot és szívet melengető tűz...

Csendes Csaba rejtőzködő művész, titkait őrizgető, és azokat soha föl nem fedő alkotó. Látomásait és búvópatakként előtörő gondolatait keretekbe zárja, hogy titkainak részecskéit töredékekben mutassa meg, a kíváncsiakra bízva, hogy az egész életét tükröző puzzle-t egésszé rakják össze. Eközben másra sem vágyik, mint hogy ecsetvonásaival padlóig és plafonig szélesítse a színekért ácsingózó világot. Ecsetjével akar húsunkba hasítani, hogy vérig sebezzen, föltűzni napsugár-nyársára, hogy fájdalmasan érezzük tüzének lobogását.

Csendes Csaba ecsetjeiből rak máglyát a palettáján, a nap tüzével lobbantja lángra, aztán tüze köré csalogatja, egyre csak hívogatja a lélekben kihűlt, melegségre vágyó embereket.

Helyette és nevében is köszöntöm a tüze köré gyűlt Hölgyeket és Urakat!"


Nagy Bandó András - Képcsarnok, 2007.04.12. Pécs